SZÖSSZENET

Nem nagyon van más dolgom, mint pihenni és regenerálódni, így a miértek megfejtése mellet marad időm teljesen lényegtelen gondolatokra isJ. Ma reggel mikor kiszálltam az autóból megakadt a tekintetem a műszerfalon és felidéztem egy szösszenetet, ami az autóval történő egymásra találást követően történt, amikor még tartott az ismerkedés és kíváncsian figyeltem minden rezdülését;

A mérő.

Ahogy leállítottam a motort, a hirtelen beállt súlyos csendbe lassan beszivárgott egy alig hallható neszezés. A műszerfal irányából jött. Közelebb kellett hajolnom, hogy tisztán hallhassam azt a rendkívül finoman és precízen működő szerkezet bájos ketyegését, ami megtévesztésig hasonlított egy antik karóra hangjára, ettől teljesen ellágyultam. Mosolyogva hallgattam és figyelni kezdtem, de ekkor halkulni kezdett, majd szépen lassan leállt! De édes gondoltam, neki még kellett egy kis idő! J  A feladatát tekintve egyszerű szerepet szántak neki. Mérje azt, amit gazdája a gép működéssel tölt. Órára és percre pontosan.  Viszont valaki, aki ezt a munkát megkapta azt mondta, ő beletesz egy kis szépséget és finomságot is! Mert lélek kell ahhoz, hogy a számokat finoman polírozott fém előlapra akarja megfesteni úgy, hogy a stílusát és méretét összehangolja egyéb motívumokkal, aztán egy elegánsan letisztult mutatóval lássa el és krómkeretbe zárja azt. Végül hogy ne csak szép legyen, hanem jó is olyan mechanikát adott neki, amitől képes 40 éve ilyen precízen működni.  Ha ma születne, méregdrága karóra lehetne!

És ha ez a műszer történetesen az én autómban azt mutatja, hogy az eddig eltelt 40 éve alatt összesen 1094 órát és 46 percet üzemelt, azaz a 14600 napból mondjuk úgy 110-ben dolgozott 10 órát, akkor persze hogy alig lehet letörölni a képemről a kaján vigyort!:)