AZ ÉV VÉGE

Panna lányom 24. karácsony napján érkezett és kezdetét vette egy olyan 6 napos ünnep, ami tökéletes koronázása volt az évnek. Olyan élmények együttes megélése, ami életre szóló pillanatokkal ajándékozott meg minket. Motorozás a kopár kietlen szigeten, homokdűnére versenyfutás, strandolás, finom ételek. És egy kép; amikor 30-40 méterre a homokos parttól bodyboar-dal fellököm egy hullám elejére és Ő sikongatva pattogva csúszik a bársonyos part felé aztán megfordul….

Nahh az a fej és az az érzés megfizethetetlen..… mindent elmeséltem…

Megérkezésük (egy barátom is azzal a géppel jött így néhány napig a vendégszeretetünket élvezte) előtti napon beköszöntött egy masszív keleti szél, amilyet addig csak keveset tapasztaltam. 40 km alapszél 50-60 km befújásokkal. Ezt otthon már viharnak mondanánk. És kitartóan fújt éjjel-nappal. Éjszaka rázta az autót rendesen ha nem találtunk szélcsendesebb parkolót, és fújta-fújta a homokot. 1-2 napig a látótávolság is minimumra csökkent mikor elért minket az Afrikából érkező homokvihar. Ilyen körülmények között napozni sem élvezet, ha nem találunk szélcsendesebb zugot. Egy ilyen felkutatásakor fedeztünk fel egy helyet, ami az elképesztően hosszú homokos part végén félszigetként közel egy kilométerre nyúlt az Óceánba. Sziklás magas part, beugró mélyedésekkel és néhol homokdűnékkel. Itt vettem észre (amit a homokos partról nem is lehetett látni), hogy szörfösök indulnak egy csendesebb zugból majd elképesztő messzeségekből térnek vissza. 15-20 méter magasból messzire látva órákon keresztül figyeltem őket, míg a lányok napoztak.

És mivel úgy ítéltem(!!), hogy hasonló körülmények között már megálltam a helyem az egyik nap bemerészkedtem. (100 literes deszka 4.2-vel) Már a levonulásnál megjelentek a félelmek, de azt mondtam magamnak nem lehetek ilyen „papírkutya”, hogy innen visszafordulok és szétszerelek. Az indulás sem volt egyszerű, mert a sziklák között a combig érő vízben is felborítottak a hullámok de bejutottam. Két hullám között kiemelt és elindultam befele. Úgy 2-300 méter száguldás után viszont kiértem a félsziget viszonylagos takarásából és hirtelen olyan félreértelmezett körülmények között találtam magam, amire cseppet sem voltam felkészülve. Az árbócom teteje 4 méter magas, és amikor ennél jóval magasabb vízfalak között a parttól majd egy kilométerre a tudásomat nagyságrendekkel meghaladó körülmények között az Atlanti Óceánban kontrolálatlanul száguldok a megfordulás esélyének teljes kizárásával akkor az a halálfélelem robban, be amilyet elmesélni nem csak sejtetni lehet.  Tudtam, hogy nem eshetek el, de közben teljesen lehetetlennek tűnt talpon maradni. Az első hullámra érthetetlenül felmásztam még mielőtt átbukott volna, de a tetején rémisztően elkapott a szél. És pár pillanat múlva a következő „vonat” el is sodort. Egy hihetetlen súlyú mosógépbe kerültem, aztán egy nagy szikrázó ütés a fejemre. Mikor felbukkantam és körülnéztem mielőtt átsöpört rajtam a következő hullám nem láttam semmit csak az eget és körbe a „csatateret” . Csak a következő tetején, amire páternoszterként vitt fel a hullám  úgy 6 méter magasból pillantottam meg a cuccomat tőlem vagy 20 méterre. Az úszás nem jó szó, cséphadarás az életemért, mert azt az egyet pillanat alatt felmértem, hogy ezen a ponton a hullámok és a szél menthetetlenül a sziklákkal szegélyezett fal felé sodor. Alig kapok levegőt, zihálok közben sós vizet nyelve öklendezek mire nagy nehezen elkapom a vitorlám.  Tudtam, hogy azonnal fel kell állnom ha túl akarom élni és még vagy 1 kilométert kell a parttal párhuzamosan haladnom, hogy biztonságban tudjam magam. De a hullám alján nem fúj annyi, hogy kiemeljen, a tetején viszont kiszakított…

Életem leghosszabb szakasza volt, amikor már nem kellett visszaküzdenem magam és csak arra kellett ügyelnem nehogy megint a fejem fölé kerüljön a deszkám, de közben el se sodródjon. Mikor hajótöröttként kivonszoltam magamat és a cuccomat partra, és lerogytam olyan érzéseim voltak, amihez kellett pár nap, hogy megemésszem. (azon az éjszaka Panna azzal ébresztett, hogy hörgök és rángatózom)

Mérhetetlen tisztelet és alázat a természet erői iránt valamint azok a számomra hősök iránt, akik ezeket a körülményeket könnyedén uralják.. Megtanultam, hogy mindig hallgassak a megérzésemre és nevessem ki az EGOM ha közbeszól, így reálisan láthassam a tudásom. A fejlődés elképesztő lehetőségét és közben a hihetetlen hálát, hogy vigyáztak rám és egy puklival a fejemen megúsztam a tanítást. Köszönet, hogy megélhettem és erősebb lettem általa.

És egy megértés, amihez az életösztön, a lányom, a szeretet, és ez a kaland juttatott. Őszinte hit, és egy boldog várakozás a reményben, hogy a bölcs Élet amikor kell majd mellém sodor egy igazi társat akire vágyom, és akivel megoszthatom az életem.

Boldog, álmokat megvalósító új évet mindenkinek!