A TENGER

Reggel ébredés után csodás látvány fogadott minket. Készülődés és indulás a mesésnek ígérkező Bellaggio felé. Szűk sziklába vájt út vezetett a kisváros felé, és az egyik nagyobb kanyar után ahol az út kiszélesedett egy tábla fogadott minket, miszerint a következő 2 órában építkezés miatt zárva tart. Így visszamentünk a legközelebbi piciny településre. Útközben egy kacsakő bajnokság egy gyönyörű parton, majd Ádámnak köszönhetően ismét egy fejedelmi reggeli egy olyan padon ahol 180 fokos mesés panoráma tárult a szemünk elé. Reggeli után a fiúk beültek egy tündérien autentikus kávézóba, én pedig motorral visszamentem azokra a helyekre, amik mellett elmentünk és akkor csak a fejünket kapkodhattuk. Pár fotó majd vissza az autóhoz. Ismét útra keltünk és most már akadálytalanul eljutottunk a tényleg káprázatos Bellaggioba. Itt megnéztük amit csak lehetett, és élveztük a szezon végi nyugalmat valamint az égieknek köszönhető mennyei körülményeket. Ennyi szépséget komoly feladat ám maradéktalanul befogadniJ A parton tett sétánk alkalmával felfedeztük, hogy kompok jönnek-mennek és egy lelkes turista elárulta, hogy az egyik járat arra a partra vezet ahol George Clooney háza is található. Azt tudtuk, hogy Ő szereti a szépet, így nagy hibát nem követhetünk el, ha mi is arra vesszük az irányt, és ha már autóval együtt 20 euróért átvisznek minket miközben a vízről is megcsodálhatjuk ezt a mesebeli tájat, akkor miért ne? A következő kompon egyedül utazva ölelgettük egymást a boldogságtól milyen zseniális úgy utazni, hogy fogalma sincs az embernek a következő pillanatban mi történik vele. Az imént még kávézgatunk egy teraszon most meg a cómói tavon „csónakázunk” . A komp a  lélegzetelállító Menaggióban kötött ki ahonnan egy rosszul megválasztott kanyarnak köszönhetően egy alagútban találtuk magunkat ami Lugánó felé vezetett. Jót röhögtünk, hogy Clooney nyomába akartunk szegődni, most meg Svájc felé kocsikázunk. De ha csak 20 kilométer és az időnkbe is belefér, akkor nézzük meg ezt is, aztán majd holnap erre jövünk visszafelé, így nem fordultunk vissza. Mivel a kompon átéltük a Cómói naplementét itt már teljesen sötét volt. Egy üzletnél megálltunk, hogy feltöltsük a készleteinket, ekkor az autónk láttán tátott szájjal érkező helyben lakó német nyugdíjas tűzoltóval töltött beszélgetésből kiderült, hogy útközben van egy kisebb tó, aminek a partján vagy egy kemping, ami szerinte az egyik legszebb Európában így eldöntöttük ott éjszakázunk. Hegyek,kavicsos part, pára, piciny templom, óriás fa Ádámnak köszönhetően pedig pesztós ravióli, koktél paradicsommal és parmezán sajttal, aztán egy jófajta citromos búzasör, mindez a békésen lobogó tábortűz mellett…. Erről a dologról nem tudok többet mondani. Reggel ködben ébredtünk és miután elindultunk bíztunk az eddig kifogástalan szerencsénkben, hogy Lugánóban is csodafények fognak várni. Azért mindent nem lehet, így párás, ködös tóparti városba érkeztünk, ami nem adta vissza az előzetesen felderített képek hangulatát. Reggeli közben helyzet elemzés és úgy döntöttünk egy rövid vizit után nekivágunk a legközelebbi tengerpartnak, ami 350 kilométerre van tőlünk. Visszafelé szerencsére ismét érintenünk kellett a Cómói tavat ahol 40 percre a fehér ködtől a már megszokott káprázat fogadott minket. Clooney házát nem láttuk, de azért 1-2 csodapalota akadt, majd neki a hegyeknek, szerpentin, játékházakkal a festményen. Ezzel távolodtunk tavaktól. Beborult és köd szállt alá. Szürke egyforma utak néha mezők, piszkos gyárnegyedek, aztán a sötétedés után még le is hűlt a levegő. Egy temető parkolójában egy párás ködös átfagyós gyors kaja és nyomtuk, hogy elérjük a tengerpartot. De 10 óra szürke eseménytelenség után már a harmadik kávé sem segített, így 50 kilométerre Genovától az eddigi legsivárabb éjszakai parkolóban amilyen gyorsan csak lehetett elaludtunk. Reggel pirkadat után már robogtunk tovább. Egy banán menet közben, egy kis mag és narancs, hogy ne kelljen megállni. Genova csúcsforgalom, araszolás, tömeg, de nagy nehezen átvergődünk. Már látjuk a tengert, de még óriási kikötők takarják a képet. Aztán az első barátságos kisváros partján óriási sziklákon felállítottuk az asztalunkat, kiraktuk a székeket és olyan komótosan amennyire csak lehet a tenger semmihez nem hasonlítható morajlását hallgatva megreggeliztünk. Van valami a tenger morajlásában, ami nem csupán egy hang, annál sokkal több. Ezt vittük tovább az autóban. És innentől kezdve a következő 5 óra leírhatatlan lebegésben telt. Ha egy igazán békésen doromboló teherautó ülésében 40-45 kilométeres sebességgel gyönyörködhetsz egy óriási szélvédő mögül a Ligúr tenger káprázatos kis városkái közötti sziklásan tagolt mediterrán növényekkel benőtt tengerparti aszfaltcsíkján miközben a novemberi napsugár és a 19 fokos „tavaszi” levegő nyaldossa az arcodat akkor persze hogy elégedett mosoly és néma bólogatás a jutalom ha néha összenézünk. Naplemente előtt érkeztünk egy alagút tetején dacoló vártorony lélegzetelállító kompozíciójához és az alagúton áthaladva ösztönösen félreálltunk. Itt alszunk. Levettük a bicikliket, és szabadfoglalkozás. Én visszatekertem a városka kapujának számító alagút bejáratához és egy rövid időre lementem a partra. Rajtam kívül csak egy nyugdíjas páros volt akik mezitláb sétálgattak a vízben. Majd így szeretnék megöregedni…