A FELJUTÁS KALANDJA ÉS AZ ÓCEÁN FOGALMA

Az utazásunk legnagyobb költségét jelentő hajójegyünk megvásárlásakor megtudtuk, hogy ebből a kontinentális járatból csak hetente egy megy, így 5 napot vártunk és reggel Tarifából úgy indultunk Cadizba, hogy a beszállás előtt 3 órával biztosan a kikötőben legyünk. Rendben meg is érkeztünk és leparkoltunk a nem kevés autó mellé. Aztán megindultak, mi is becsatlakoztunk és több mint 1 óra araszolás után megérkeztünk az ellenőrző ponthoz. Itt egy láthatóan frusztrált alkalmazott elvette a jegyünket és a kocsinkat látva színpadias fejcsóválás valamint integetés kíséretében a sípját izomból fújva kitessékelt minket a sorból, majd elégedett vigyorral a képén és ellentmondást nem tűrve közölte, gesztusaiva pedig nyomatékosította, hogy ide mi ezzel a jeggyel egggészen biztosan nem fogunk felmenni. (később arra tippeltünk, hogy otthon az asszony csúnyán verheti) Én a kocsiban maradtam, mert rossz helyen álltunk, Ádámék pedig elmentek, hogy találjanak egy írástudó embert. Egy idő múlva megjelentek egy figurával, aki két rágóharapás között odavetette, hogy ez nem Camper hanem Truck, majd sarkon fordult és minden további nélkül elment. Hideg veríték, vissza, próbálkozás, lassan parkoló kiürül, végül közel 1 óra könyörgés, magyarázkodás, papír mutogatás és alapos megaláztatás után, talán ha 10 perccel az indulás előtt szinte utolsóként bebocsátást kaptunk a kamionoknak és lakókocsiknak szánt 3. emeletre. Kocsi lezár, lift fel a 8-ra, bárban pia húzóra, lerogy. Még a jegyvásárlásnál felhívták a figyelmünket, hogy készüljünk fel a több mint 40 órás útra, mert ahol mi fogunk parkolni azt a két szintet lezárják, senki nem aludhat az autóban, mert a biztonság, meg egyébként nem lehetne értékesíteni a méregdrága kabinjegyeket, amit persze mi nem vettünk. Viszont mire észbe kaptunk már minden folyosó és lejárat zárva volt. Kocsiban a cucc, muszáj valahogy visszajutni. Végül a komp másik végéből a helikopter leszállótól vaslépcsőkön ereszkedtünk jobbra-balra, konyhai ablakok, mosodai ajtók mellett elhaladva egyre lejjebb jutottunk és a kutyák ketrecei után egy lánc alatt átbújva a gondosan kipányvázott kamionok sorai között az óriáshűtők mellet a sárga biztonsági folyosón keresztül bejutottunk a lakóautókhoz.

Az élet mesteri;

Később az egyik bárban már jókedvűen vihogtunk, hogy ha nincs ez az incidens, akkor biztosan mi is a többiekkel együtt kókadoznánk a padokon meg a székeken, de így a 6. emeleten felfedezett meleg vizes zuhanyzás után majd a saját ágyunkban fogunk aludni…

Így is lett!

A meleg víz mámorító volt aztán az, hogy éjszaka a rakterében a kamionok árnyékában az alattunk folyamatosan mozgó ágyból milyen recsegő, pattogó, csikorgó hangokat lehetett hallani, már egészen más tészta…

Másnapi ajándék;

Utaztam már többször tengeren és azt gondoltam láttam már nagy vizet. De csak akkor kezdtek átalakulni a fogalmak, amikor kénytelen voltam keresztül-kasul bejárni egy olyan hajót, ami 170 méter hosszú és 8 emelet magas, ebből 5 emelet tömény kamion és autó. Döbbenetes érzés fogalmat alkotni erről az egészről, majd felmenni ennek a gigásznak a tetejére és ott egyedül kiülni a helikopter leszállóra és befogadni a teret!

Látni, hogy a nyugodtnak tűnő csendes vízen fokozatosan emelkedik, aztán lassan süllyed a horizont. Megbabonázott a látvány, hogy a felszíni gyenge hullámok alatt jobbról előröl a távolból érkező, és egymást méltósággal követő hosszan elnyúló békés dombok, milyen játszi könnyedséggel mozgatják ezt a hihetetlen monstrumot… Jönnek, mi óvatosan átbukunk rajtuk Ők pedig semmitől nem zavartatva távoznak a másik irányba és ott belevesznek a horizontba, mi pedig itt lötyögünk a tetején…Azt gondoltam hogy nagy, de itt fentről ez az élmény elmondhatatlanul más ez az Atlanti óceán csodája. Végül a csodában maradni és zenét hallgatni…. Megkönnyeztem,Köszönöm!