11 NAP KALAND

Minden elképzelés borult, csak a sors irányít már az elejétől…Az indulásunk előtt egy héttel Ádám (akivel 5 hónapig terveztük az utat) visszalépett. Egyedül maradtam a vállalkozással és bevallom őszintén volt néhány nehéz éjszakám. Majd ezt mesélem telefonon egy barátomnak Mirának (aki épp Hollandiában utazgatott) mire ő azt mondja; – épp ráérek, ha megvárod hogy hazaérjek én szívesen betársulok a buliba!  3 nappal az indulás előtt így kaptam egy új társat az 5 hónapos túrára. Szlovéniában az első estét egy tündéri kisvárosban töltöttük ahol bringáztunk egyet és közben felfedeztünk egy gyönyörű új Hostelt, ahol a kezdeti lelkesedésnek köszönhetően ingyen lezuhanyozhattunk. Másnap Olaszországban az előző estéből tanulva Modena előtt kerestünk fürdési lehetőséget. A GPS a főúttól néhány kilométerre a szántóföldek között egy patak partján álló régi parasztházhoz vezetett ahol egy hippi kolónia által „üzemeltetett” „Hostelben” találtuk magunkat. Zseniális estét tölthettünk ezzel a nem mindennapi társasággal, akik a saját maguk által termelt ételeikből készített fenséges vacsorával kínáltak majd rábeszéltek, hogy az egyik szobájukban aludjunk. Másnap közös reggeli után búcsúztunk és indultunk tovább. A következő két nap esős borongós autózással telt, így amikor reggel napsütésre ébredtünk elhatároztuk, hogy motorozunk egyet. Hogy milyen káprázatos időben csodafények mellett San Remo és Monaco között a tengerparton egy kétkerekűn azt nem tudom leírni…És itt kezdődött az igazi kaland. Másnap Mira fogfájásra panaszkodott, ami fájdalomcsillapító hatására sem reagált így néhány telefon után arra jutottunk, hogy sajnos nincs más választásunk; haza kell repülnie! Megvettük a jegyét és elhatároztuk, hogy keresünk egy Campinget ahol letehetem az autót aztán majd motorral kiviszem a Nizzai repülőtérre. A Campinget zárva találtuk. Már épp a következő címhez indultunk volna, amikor megállt mellettünk egy motoros, aki a bukóját levéve Magyarul üdvözölt minket. Néhány mondatban felvázoltuk a helyzetet mire felajánlotta, hogy ha követjük, akkor náluk leparkolhatunk. Nem említette hova megyünk így 30 perc autózás után alig kaptunk levegőt, amikor egy elképesztő kovácsoltvas kapun áthaladva intett, hogy bátran kövessük a magánútra. Kiderült, hogy a Cote d’azur fölé emelkedő hegyekben lévő lélegzetelállító villa egy dúsgazdag Német hölgy tulajdona, aki csak nyáron néhány hetet van jelen így a gondnokként itt élő házaspár örömmel osztotta meg velünk „szerény” hajlékukat. Ráadásul vendéglátónk felajánlotta, hogy este kivisz minket a repülőtérre. Hogy ezt a garázsból előhozott sportkocsival fogja megtenni, a biliárdasztal minőségű hegyi úton annak minden kanyarját érezhetően kívülről fújva mindezt elképesztő tempóval, arra csak a kocsiban ülve pánik és eufória határán eszméltünk rá. Ezzel az élménnyel alig öt nap után búcsúztam Mirától! (akinek időközben kiműtötték a bölcsesség fogát így már jobban van és januárban ismét csatlakozikJ) Egyedül mentem tovább. Provence lélegzetelállító hangulata és színei után a káprázatos Spanyol hegyek következtek. Két nap autózás után a semmi közepén intett le és vettem fel Magdalénát. A 29 éves Kolumbiai művész lányt, aki Granada felé stoppolt. Elmesélte, hogy 3 hónapja van úton hátizsákkal egyedül Európában. Fest, és mozaik képeket készít a világ minden részén. Annyira lazán kezelte az útitervét, hogy miután megtudta hova megyek úgy döntött velem tart. Másnap érkeztünk meg Spanyolország legdélebbi pontjára Tarifába. Itt motoroztunk egyet és közben megvettük a Komp jegyemet a Kanári szigetekre. Ekkor tudtam meg, hogy csak három hét múlva lesz megint szabad hely az egyik kontinentális járaton így ezt az időt csavargással töltöm. Másnap szörfözés és egy lélegzetelállító túra a sivatagos környéken. Magdalénától 3 kalandos nap után búcsúztam és engedtem útjára Argentína felé. Ez a 11 nap élmény kavalkád mutatta meg, hogy mennyi segítséget kap az ember fentről, ha nem lép vissza és azt, hogy a komfort zónáján kívül minden csoda megtörténhet…