HERCZEG ZOLTÁN ESKÜVŐI FOTÓS

Herczeg Zoltan fotográfus vagyok. Mindig is két szenvedélyem volt. Az utazás és a fotózás. Az elmúlt 15 évben mintegy félszáz alkalommal jártam délkelet Ázsiában, amelyre mint iskolámra tekintek. Ázsia tanított meg felfedezni a hangulatok megörökítése iránti vágyamat. Az érzés mindenütt tapintható volt. Épületen, szobron, időjárásban, különböző formákon, napsütötte részleteken. Leginkább azonban az emberi arcok közvetítették azokat a hangulatokat, amelyek a szocio- és portréfotózás felé fordítottak. Majd 2006-ban megszületett Hanna lányom és életem nagy fordulatott vett. Életemnek bár ez volt a legcsodálatosabb eseménye, azt viszont be kellett látnom, hogy utazásaimat mérsékelnem kell. A fotózás iránti szenvedélyemnek új irányt kellett kijelölnöm. Azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy az életben melyek azok az események, ahol a hangulatok megörökítése elengedhetetlen. Két ilyen területet találtam. Az egyik az esküvőfotózás a másik a gyermekfotózás lett. Egy kicsit másképp…

Úgy lépek be egy esküvő világába, mint egy új szentélybe. A hangulatot az esküvő egészében keresem, nem kizárólag a jegyespár körül. Nem avatkozom az esküvő menetébe, árnyékként követem az eseményeket, de minden lényeges és különleges pillanatot, hangulatot megörökítek. Tőlem nem fogod azt hallani, hogy “mosolyogj”, nem szorítom a pillanatokat beállított sémákba. Egyszerűen azért mert nincs rá szükség. Az esküvői fotózást azért választottam, mert a tetten érhető különleges pillanatok száma végtelen, csak eléggé érzékenynek kell lennünk erre. Remélem a képeim jobban elbeszélik koncepciómat és jól látható a különbség a hagyományos esküvői fotókhoz képest.

Hiszek a riportszerű esküvőfotózásban, hisz a pillanatok életszerűek és valódiak. Ha bármit is megváltoztatnék, az nem lenne igazi többé. Elveszne az esszencia, a fűszer. Szívből fotózom, hisz ez a szenvedélyem!

herczegstudio.hu