A feljutás kalandja és az Óceán fogalma.

Az utazásunk legnagyobb költségét jelentő hajójegyünk megvásárlásakor megtudtuk, hogy ebből a kontinentális járatból csak hetente egy megy, így 5 napot vártunk és reggel Tarifából úgy indultunk Cadizba, hogy a beszállás előtt 3 órával biztosan a kikötőben legyünk. Rendben meg is érkeztünk és leparkoltunk a nem kevés autó mellé. Aztán megindultak, mi is becsatlakoztunk és több mint 1 óra araszolás után megérkeztünk az ellenőrző ponthoz. Itt egy láthatóan frusztrált alkalmazott elvette a jegyünket és a kocsinkat látva színpadias fejcsóválás valamint integetés kíséretében a sípját izomból fújva kitessékelt minket a sorból, majd elégedett vigyorral a képén és ellentmondást nem tűrve közölte, gesztusaiva pedig nyomatékosította, hogy ide mi ezzel a jeggyel egggészen biztosan nem fogunk felmenni. (később arra tippeltünk, hogy otthon az asszony csúnyán verheti) Én a kocsiban maradtam, mert rossz helyen álltunk, Ádámék pedig elmentek, hogy találjanak egy írástudó embert. Egy idő múlva megjelentek egy figurával, aki két rágóharapás között odavetette, hogy ez nem Camper hanem Truck, majd sarkon fordult és minden további nélkül elment. Hideg veríték, vissza, próbálkozás, lassan parkoló kiürül, végül közel 1 óra könyörgés, magyarázkodás, papír mutogatás és alapos megaláztatás után, talán ha 10 perccel az indulás előtt szinte utolsóként bebocsátást kaptunk a kamionoknak és lakókocsiknak szánt 3. emeletre. Kocsi lezár, lift fel a 8-ra, bárban pia húzóra, lerogy. Még a jegyvásárlásnál felhívták a figyelmünket, hogy készüljünk fel a több mint 40 órás útra, mert ahol mi fogunk parkolni azt a két szintet lezárják, senki nem aludhat az autóban, mert a biztonság, meg egyébként nem lehetne értékesíteni a méregdrága kabinjegyeket, amit persze mi nem vettünk. Viszont mire észbe kaptunk már minden folyosó és lejárat zárva volt. Kocsiban a cucc, muszáj valahogy visszajutni. Végül a komp másik végéből a helikopter leszállótól vaslépcsőkön ereszkedtünk jobbra-balra, konyhai ablakok, mosodai ajtók mellett elhaladva egyre lejjebb jutottunk és a kutyák ketrecei után egy lánc alatt átbújva a gondosan kipányvázott kamionok sorai között az óriáshűtők mellet a sárga biztonsági folyosón keresztül bejutottunk a lakóautókhoz.

Az élet mesteri;

Később az egyik bárban már jókedvűen vihogtunk, hogy ha nincs ez az incidens, akkor biztosan mi is a többiekkel együtt kókadoznánk a padokon meg a székeken, de így a 6. emeleten felfedezett meleg vizes zuhanyzás után majd a saját ágyunkban fogunk aludni…

Így is lett!

A meleg víz mámorító volt aztán az, hogy éjszaka a rakterében a kamionok árnyékában az alattunk folyamatosan mozgó ágyból milyen recsegő, pattogó, csikorgó hangokat lehetett hallani, már egészen más tészta…

Másnapi ajándék;

Utaztam már többször tengeren és azt gondoltam láttam már nagy vizet. De csak akkor kezdtek átalakulni a fogalmak, amikor kénytelen voltam keresztül-kasul bejárni egy olyan hajót, ami 170 méter hosszú és 8 emelet magas, ebből 5 emelet tömény kamion és autó. Döbbenetes érzés fogalmat alkotni erről az egészről, majd felmenni ennek a gigásznak a tetejére és ott egyedül kiülni a helikopter leszállóra és befogadni a teret!

Látni, hogy a nyugodtnak tűnő csendes vízen fokozatosan emelkedik, aztán lassan süllyed a horizont. Megbabonázott a látvány, hogy a felszíni gyenge hullámok alatt jobbról előröl a távolból érkező, és egymást méltósággal követő hosszan elnyúló békés dombok, milyen játszi könnyedséggel mozgatják ezt a hihetetlen monstrumot… Jönnek, mi óvatosan átbukunk rajtuk Ők pedig semmitől nem zavartatva távoznak a másik irányba és ott belevesznek a horizontba, mi pedig itt lötyögünk a tetején…Azt gondoltam hogy nagy, de itt fentről ez az élmény elmondhatatlanul más ez az Atlanti óceán csodája. Végül a csodában maradni és zenét hallgatni…. Megkönnyeztem,Köszönöm!

A parton.

Tarifa széles,több mint 5 kilométer hosszú homokos fövenye az Atlanti óceán felé néz. Itt ücsörögtem olyan körülmények között, amilyet szörfös csak a legszebb álmaiban merne megálmodni. Kristály tiszta türkiz színű víz, hosszan, fokozatosan mélyülő part, kék ég, 20 fok és a Földközi tenger felöl fújó, stabil, erős szél, ami annyira meghatározó, hogy nevet is adtak neki. Úgy hívják; LEVANTE. Így a part felöl érkező áramlat tükör sima vizet talál, amin csak a szél által keltett fodrokon megcsillanó napfény rezdül. Ilyen adottságok mellett egy jó felszereléssel kényelmesen el lehet érni az 50 kilométeres sebességet. Ilyen felszerelés pihen az autómban. Meditáció, hogy ne szivárogjon be a csalódottság, amiért nem suhanhatok, még csak nem is kocoghatok a parton, kihívás, hogy megtartsam az elégedettség érzését pusztán attól, hogy itt lehetek. Aki nem szörfözik annak ez nem nagy kaland, hisz baromi jó decemberben egy szál pólóban szinte tök egyedül egy csodaparton ücsörögni egy babzsákban. Egyébként tényleg az, csak közben „hátul” ott dolgozik az elmúlt egy év készülődése, álmai, pont azért, hogy itt lehessek, és szörfözzek. De egy könyv is a társam volt. És átbillentett oda ahol már szinte örültem, hogy tanulhatok, másképp nem tehetném, csak így hogy igazán komoly súlya van a feladatnak és az élet megteremtette!

 Most tele vagyok szeretettel és békével. ezt küldöm Nektek.

 

Holnap kompra ülünk majd két teljes napos utazást követően megérkezhetünk Tenerifére,legközelebb onnan jelentkezem.

 

 

Egy nap Afrika

Még Hyéresben a tábortűz mellett találkoztunk Michaellel és Nadjával ezzel a két autentikusan szabad lélekkel, akik 22 és 20 évesen többet tudtak a szabadságról mint amit sokan életük végén meg fognak érteni belőle. Németországban egy helyen tanítottak szörföt és kite-ot. Aztán egymásba szerettek és láthatóan mindkettőjüknek az volt a prioritás, hogy pont csak annyit dolgozzanak pénzért amennyiből fedezni lehet az útjaikat. Pénzért is csak azzal foglalkoztak, amit imádnak, de ha lehet ezt szabadon teszik. Most éppen egy 5 hónapos afrikai szörfözés és csavargás projektben voltak. Már nem egyszer jártak ott. Egy olyan autóval indultak neki, amivel én a Balatont is kétszer meggondolnám a visszafele út lehetőségének teljes kizárásával. Néztem őket: két felnőtt bölcsességével, higgadt mozdulataival és egy gyermek tekintetével rendelkeztek. Egészséges energiákkal, kiegyensúlyozottsággal. Két ember, akik példája a teljes harmóniának, húsz évesen…ŐK meséltek Marokkóról, Tangerről, meg arról, hogy milyenek az utak, milyen a közbiztonság, hogy milyen egy sivatagi tengerparton szörfözni és csak úgy lenni. Akkor ott döntöttük el, hogy nem Cadizból megyünk Tenerifére, hanem Marokkón keresztül a Mauritániai határtól hajózunk át úgy ahogy Ők javasolták. Hihetetlen képeket vetítettünk, hogy egyedül egy üres úton a sivatagon keresztül a tetőn állva a meleg szélben kiabálva fogunk haladni egy keveset, meg aztán a vízen szörfözni a sivatag határán. Zseniális volt belegondolni. Akkor még hittem, hogy minimum a tetőn állhatok. Aztán jött Barcelona. És Barcelóna után mára kiderült, hogy még több mint 1200 kilométert, ami minimum egy hét,-ha csak keveset maradunk egy helyen - már nem fogunk autózni. A fiúknak külön köszönöm, hogy ezt olyan magától értetődő természetességgel fogadták el, ami feltételezi a feltétlen együttérzést és lojalitást. Nagyon jó volt megélni. Maradt Cadiz. Tarifába érkezésünk után viszont mindnyájunknak egyértelmű volt, hogy Tangert nem fogjuk kihagyni, ugyan csak bringával és csak egy napra, de átmegyünk. Ma átmentünk. Óriási a város minden rezdülése. Annyira Arab, amennyire csak lehet. Az utcák, a házak, az emberek, a mentalítás, a minden…ZS-E-N-I-Á-L-I-S. A hajóról leszállva egyből hozzánk csapódott Mohamed, így hívták, hogy könnyű legyen megjegyezni és egy plasztik kártyára ragasztott fénymásolattal bizonyította is hogy Ő tényleg az. Egyből bizalmat szavaztunk neki… Viszont láthatóan cseppet sem zavarta, hogy nekünk eszünk ágába sem volt vele összebútorozni. Jött, és csak jött mellettünk és hihetetlen kitartással az elbizonytalanodás legcsekélyebb jele nélkül beszélt hozzánk és mi kitartóan nem figyeltünk. De Ő győzött. Felőrölt minket, mind a hármunkat, teljesen. Megkérdeztük mennyi lenne, 20 euró. És úgy döntöttünk, hogy fejenként 2 eurót meg fog érni, hogy körbe vezet minket az Óvárosban, ugyanis ennyit ajánlottunk, amit habozás nélkül elfogadott és a világ legjobb barátai lettünk, és már tudtuk, hogy szemérmetlenül becsapott minket, de egyenesen szükségünk volt rá mert nélküle egyébként biztos eltévednénk - állította Ő -. És elindult a TRIP. A huszadik sikátor után már tényleg szükségünk volt rá, mert azt sem tudtuk hol járunk. És tolta- húzta a biciklimet, velem együtt..-jegyzem meg a fiúk is ott segítették a nyomorékot ahol csak lehetett- Tényleg zseniális utcák, boltok, emberek, szagok, ízek, fillérekért. mindenhol becsaptak minket, Mohamed gyűjtötte a krediteket rendesen az ismerősöknél, de annyira nevetséges összegért, hogy hagytuk, mit hagytuk egyenesen élveztük.1 euró 3 helyi lepény megkenve isteni sajttal.. Már most javaslom mindenkinek, hogy ha Tangerben jár csak egy napra ne ellenkezzen, haladéktalanul fogadja el a megalázó vereséget és induljon neki azzal aki mellé szegődik, mert mellé szegődik ez biztos, szerintem pont arra fog menni mint mi, de ha van egy csepp humorérzéke és szeret sodródni akkor imádni fogja. Szóval Mohamed vagy Ahmed -szerintem volt ilyen kártyája is- beterelt minket egy kihagyhatatlan boltba ahol 5 szinten vezettek minket végig, én bicegve, közben egy alkalmazott bringára figyelve, mondták hogy szépen lassan másszunk fel a tetejére mert olyan a panoráma onnan, amilyet mi még biztosan nem láttunk, közben Ők készítik a mentateánkat, huhh de sokba fog ez a tea nekünk kerülni. A panoráma tényleg óriási, mindenhol tető, imádkozó nő, amott minaret, 20 fok, zsivaj, illatok, és december 5…. Aztán lehívtak minket és egy olyan széles mosollyal, amekkorával  csak lehet összetereltek minket egy sarokban és három mentateával oda is szögeztek. Ezzel a tudtunkra adták, hogy itt venni kell, valamit, ha szerencséd van nem egy szőnyeget.. Mert azzal kezdték, a legfelső emeleten, és hozták, és terítették, és meséltek, többen, csak nekünk…nahh szóval próbálkozunk mi hogy csak szörfözni jöttünk meg autóban alszunk meg nincs is pénzünk, de mondták hogy a plasztik, mondtuk hogy nekünk az sincs, azt mondták nem baj és csak mosolyogtak, és így lejjebb mehettünk egy emelettel. Szobrok meg rengeteg drága holmi amire se pénzünk, se szükségünk. De végre egy mentő ötlet mondom, én vennék a lányomnak egy karkötőt, fiúk hálás tekintet és mehettünk lejjebb.  háál istennek a földszintre. Nem ragozom egy nyaklánc és egy helyi viselettel megúsztuk. De az ár és a fizetés… a tizedéért megsértődve csak ma csak neked. Aztán egy hasonló ebéd csak nekünk, tényleg tök üres volt a sógor étterme, de 5 fogás annyiért, ami Tarifán a kedvenc bárunkban egy óriáshamburger…beültünk , finom volt. És a végén egy autentikus török kávézóban az elszámolás Ahmeddel. Mondjuk, hogy akkor itt van a 9 meg a jatt mert jó fej volt, erre Ő persze 9 de óránként erre mi hát az óráról nem volt szó..a végén 15 euróba maradtunk közben megsértődés duzzogás a csúnyán megsértettetek tekintet.

Összességébe hármunknak kevesebbe volt a nap, mint egy átlagos bárhol Európában, de az élmény…írom ezt a kedvenc bárunkból egy uszadékfából kreált világító karácsonyfa dísszel szemben Tarifából, december 5-én.